Berzsenyivel szólva:

 

A Művészetek Palotájában a Lohengrint jelenleg kétféleképpen értelmezik. Tehát a Lohengrinnek legalább kétféle olvasata van.

A Lohengrinnek sokkal több olvasata van.

A kulcsot mindig Elza adja hozzá, de aki rendezni akarja, feltétlen szembesül a problémával: a meséből hozza elő Lohengrint vagy a valóságból? Hattyú hozza vagy ő maga a hattyú? Esetleg motoron érkezik? Csak Elza hisz benne vagy mindenki? Vagy senki?

 

Csupa kérdés, és most éppen kettő a válasz. A gyerekeknek a mese, gyerekekkel: iskolások közt álmodozó lányka, túlfűtött képzelettel, aztán motoron jön a hős lovag, majd el is megy.

Felnőtteknek se motor, se hattyú. A hattyú maga Lohengrin – de kicsoda Lohengrin? A művész, a költő. A költészet maga? Allegória volna itt minden? A művészet erejével megváltoztatni a világot, majd belátni ennek lehetetlenségét? Csak ennyi volna Wagner Lohengrinje?

Dehogy.

Hiszen itt van Elza. Ő hívta. Ő hívta életre? Ki tudja. Lohengrin eljött. Nem önzetlen. Ígéreteket követel – előre. Bianco-csekket írat alá. Naná, hogy lesz, aki megkérdezi, mivégre.

Jót akar? Ki tudja.

Hiszi, hogy a művészet megváltja a világot? Hitét elveszik.

Rosszat tervez? Megakadályozzák.

Így is, úgy is távozik. Mi változik meg a jelenlététől? Elza? Mindenki? Senki?

És ő? Változik?

 

Sok-sok kérdés. Van válaszunk? Hogyne, sokféle. Az előadásnak vannak válaszai? Vannak, sokfélék. Érzékeljük a humanista alapgondolatot az elején: a militáns Brabantot majd megváltja a Schubert-külsejű zenész-muzsikus-költő, pusztán a művészet erejével. Fegyvere egy hegedűtok. Aztán meg mégsem: kardot ragad, párbajozik. A legjobb ötletet sikerül lebunkózni mindjárt az elején. Nosza, tegyük jóvá: a kardot hurcoló Elzára szinte undorral és döbbenten néz a hegedűtokot ölelő Lohengrin. Ez a kép, ahogyan a tokot öleli: plakátra való, zseniális és kifejező. Kibontani nem sikerül.

A harcias közeg látszólag szelídül: átöltöznek. Aztán vissza. Nem, még azt sem várják meg, hogy távozzon a lovag. A kísérlet elbukott: kardot hegedűre nem cserél az emberi faj. Csak ruhát: vissza a katonait. (Ezek felének megvarrásakor nyilván elfogyott az anyag, mert a másik fele már más árnyalat.)

 

Esküvő: elsőre is felfogtuk, hogy kézfogó lesz. Akkor is tudjuk, ha nem rohangálnak nászi kellékekkel egy felvonáson keresztül.

Testőrök, kutyák: gegek, annak sem a legjobbak, pláne másodszor.

Mintha a felszínre komédiát rendezénk, alatta meg fut az igazi darab. Csak itt annyira nem fut.

Ortruddal kezdeni kellene valamit. Ha csak az ősi istenekről őrjöng, nem túl erős a motiváció. Ellenfélnek sem izgalmas így. Őrült? Irigy? Féltékeny? Gonosz? Boszorkány? Elzával van baja vagy Lohengrinnel? Hatalmat akar? Uralkodni? Mindenkit manipulál? Derüljön ki.

Telramund. Csak erős Ortrud mellett működik. Van önálló gondolata? Vagy csak Ortrud játékszere? Derüljön ki.

 

Elza kérdez. Joga van kérdezni. Joga van tudni. A tudás ára nagy. Kétfelől közelítik: Ha Lohengrin jó, akkor Elza rossz, mert kérdez. Ha Lohengrin rossz, akkor Elza áldozat. Holott nem: Elza nem lehet rossz, mert a kérés teljesíthetetlen. Igazságtalan.

Elza hibázik? Igen, mert nem mondd nemet rögtön.

És ha az élete a tét? Elza hibázik?

Nos? Mennyi is a kétszerkettő?

 

És ha Elza kislány? Ott lehet ám a nőben is a kislány, aki a lovagot várja. Eljön. Olyan, mint álmaiban. De nem olyan, mint álmaiban, mert feltételeket szab. Feltétlen bizalmat kér, de ő nem avat bizalmába. Felülhet a motorjára, és mehet, amerről jött.

 

Elzát kell megmenteni vagy Brabantot? Egyéni sorstragédia vagy össznépi? Emberi dráma vagy a humanizmus nagy vizsgája? És ha az: átment? Melyik irányból rendezzük? Mindkettő? Egyik se? Valami teljesen más?

Lovag, harci vértben, kivont karddal, avagy művész fegyvertelenül – a művészet fegyverével?

Hívták és küldték. De akart-e jönni? Akar-e menni? Mit akar Lohengrin?

 

Jöhetnek a válaszok.